Most megmondom a frankót a túlsúlyról és a fogyásról

Vannak egyszer a mindent elárasztó reklámok, melyek egyrészt azt sugallják, hogy vedd meg ezt is, azt is, ez ilyen finom meg olyan jó. Csoki, sonka, fagyi, ízvarázs, XXXL-es menü most olcsóbban, meg a „finom” üdítők, melyekkel a mennyben érezheted magad és a többi és a többi. Másrészt ott vannak a tökéletes testűre retusált szereplők, akikhez hasonlítani kellene, mert ugye, az a boldogság záloga. hiszen azt az ilyen-olyan életérzést akkor birtokolhatjuk, ha rájuk hasonlítunk. Ám, ha mindent megveszünk – és megeszünk, amit az előbb kínáltak, akkor csak valami csoda közbeiktatásával lehetünk olyan tökéletes testűek. Á, de sebaj! A csoda is kapható. Persze, csak akkor, ha nem vagy annyira lúzer, hogy nincs rá pénzed.

És ez még csak az érem egyik oldala. Mert mindez milyen hétköznapokban zúdul ránk? Már nemigen van ember, aki biztonságban érzi magát – úgy általában. A családok és a hagyományos közösségek nagy része szétzilálódott. Jórészt egymásnak ellentmondó útjelzőkkel, egyértelmű játékszabályok nélkül élünk. Emberek tömegei vegetálnak egyedül, sőt magányosan. Állandóan résen kell lenni ebben a kiismerhetetlen, idegen, fenyegető, veszélyekkel teli dzsungelre emlékeztető világban. Alig van olyan közeg, ahol lazítani, pihenni lehetne. Pedig erre elengedhetetlen szükségünk van. Ha nincs mód valós lazításra és védelemre, akkor maradnak az illúziók. Enni megnyugtató. Az ősi biztonság érzését varázsolja körénk. Visszarepít tápláló édesanyánk karjaiba. És szépen lassan, de biztosan körénk épül a védőkerítés is, a távolságtartó, elrejtő egyre vastagodó hájréteg.

És mit tenne velünk egy fogyókára? Elvenné az evés megnyugtató, örömadó hatalmát és a jó kis védőfalunkat.