Nem vitatom Michelle Obama jószándékát, de attól tartok fogalma sincs, mit kéne valóban tennie ezügyben

A first lady Let's Move (Mozdulj) elnevezésű programjában azt célozta meg hogy egy generáció alatt akar leszámol gyermekkori elhízással, olvasható a következő internetes írásban: http://eletmod.hu/tart/cikk/j/0/73117/1/eletmod/Tovabb_hiztak_az_amerika...

Igen, tenni kéne sürgősen valamit. De amit eddig tettünk, az nem használt valami túl sokat. Ha valamivel nem érjük el a kitűzött célt, akkor mást kéne csinálni, nem ugyanazt erőteljesebben. Persze, nagyon hasznos a mozgás, sőt igazából létfeltétel, éppen úgy, mint az egészséges táplálkozás. De ha csak ezt erőltetjük, az olyan, mintha a test szilárdságát a csontváz helyett egy páncéllal vagy fűzővel akarnánk megoldani. Kívülről befelé orvosolni a problémát reménytelen. Sokkal, de sokkal lényegesebb körülményeken kéne változtatni a sikerhez. Talán érdemesebb lenne elgondolkodni az érintettek értékrendjén, pszichés állapotán, biztonságérzetén, jövőképén. S ha ez már mind rendben lévőnek találtatott, akkor aztán lehet pénzt költeni a mozgás népszerűsítésére is.